Kurzus- és Versenytámogatás
Kurzus- és Versenytámogatás:
A támogatási formára minden félévben egy alkalommal lehet pályázni. A sikeresen pályázók egyszeri kifizetéssel részesülnek a támogatásban. A támogatási forma a kurzusok és versenyek nevezési, illetve tandíjának a csökkentésére szolgálnak. A pályázatot utólag lehet benyújtani, és minden igazolást mellékelni kell hozzá a közben felmerült költségekről. A pályázatokat a pályázatkezelőben lehet kitölteni, a szükséges igazolásokat személyesen, valamint postai úton kell eljuttatni a Hallgatói Önkormányzat irodájába.
Pályázhatnak a teljes idejű, államilag támogatott alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, korábbi rendszerű egyetemi, illetve főiskolai alapképzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók.
A pályázat elutasításra kerül, ha a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz és/vagy ha hiányoznak, illetve nem megfelelőek az igazolások.
A Diákjóléti Bizottság eredményhirdetése után 8 munkanapon belül van lehetőség fellebbezni a pályázatkezelőben.
Felhívjuk minden pályázó figyelmét, hogy a hamis adatközlés feljelentéssel és fegyelmi eljárás megindításával jár!
Kurzus- és verseny támogatás internetes pályázat és igazolások leadása (nyári időszakra):
2019. szeptember 2.–2020. május 18. (internetes pályázás és igazolások leadása, nyári időszakra)