Bejegyzés

Kedves Hallgatók!

Az alábbiakban szeretnénk nyilvánosan kifejezni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának álláspontját az intézmény tanulmányi osztályának vezetőjének, Gazsi Oliviának levele kapcsán. A tegnap megjelent segélykérő poszttal kapcsolatban szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a Hallgatói Önkormányzat határozottan és egyhangúlag kiáll Gazsi Olivia mellett, és egyetért az általa megfogalmazott aggályokkal és felvetett problémákkal.

Gazsi Olivia kollégáival együtt évek óta elkötelezetten dolgozik az oktatás és az intézmény működése mellett. Ahelyett, hogy a problémákat figyelmen kívül hagynánk vagy elhallgatnánk, a Hallgatói Önkormányzat szorgalmazza a fennálló helyzet mielőbbi rendezését.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy amennyiben bárminemű retorzió érné az egyetem bármely munkavállalóját az általa tett nyilatkozat miatt, a Hallgatói Önkormányzat határozott és erélyes választ fog adni. A válasz nemcsak szavakban fog kifejeződni, hanem tettekben is. A Zeneakadémia Hallgatói Önkormányzata mindig az igazságosság útján, és intézményünk jövőjének fényében cselekszik. Nem hagyjuk, hogy bármilyen hátrány érje azokat az embereket, akik az igazságért kiállnak és az intézményünkért tenni akarnak. Kérünk minden hallgatót, hogy támogassák Gazsi Oliviát és az általa képviselt értékeket. Csak együtt, egységesen és határozottan tudjuk elérni, hogy az intézményünk olyan legyen, mint amilyennek látni szeretnénk.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata