Bejegyzés

Kedves Nyilvánosság!

Kancellár úr közleményben reagált a HÖK mai napon megjelent nyilatkozatára, amely a következő linken érhető el:

Custom Page Preview
Preview Image Kancellári közlemény
Tisztelt Egyetemi Polgárság! Megütközéssel (de nem meglepetéssel) olvastam „a HÖK csapatának” újabb – a közösségi médiában közzétett – kijelentéseit a Zeneakadémia működéséről. [...]
Tovább →

Kancellár úr részére ma délután kelt nyilatkozatára a következő levéllel reflektáltam, melynek tartalmát változtatás nélkül közlöm:

„Tisztelt Kancellár Úr!

Megütközéssel (és azért valamelyest meglepetéssel) olvastam nyilatkozatát a Zeneakadémia felmondási hullámáról. A „támogató terület” működési biztonságáról szóló közleményét tudomásul vettem, azonban (mint ez már előző levélváltásunknál is megtörtént) további aggodalmakkal fordulok Önhöz.

Bár szerintem is felettébb szokatlan, hogy egy közintézmény munkaügyi, munkaszervezési kérdéseinek megtárgyalását sajtónyilvánosan kelljen megvitatnunk, azonban azután, hogy több munkavállaló sírva, vagy annak határán mesélte el felmondásuk okait, amiben tisztelt Kancellár úr számára általában igen nagy szerepet tulajdonítottak, nem tehettünk mást intézményünk védelmében.

Levelében a kommunikációs igazgatóhoz írtakhoz nem fűznék egyéb kommentárt; üresen marad a pozíció, pótlása nem történik meg. Köszönöm válaszát.

Rendkívül örülünk, hogyha csütörtök dél óta sikerült az igazgatói pozíciókat betöltenünk, ugyanis a mai napon megkérdezett kollégák közül senki nem tudta elmondani még, hogy ki lesz közvetlen felettesük holnaptól, de örömmel tölt el minket az, hogyha jövő héttől nem kell emiatt aggódnia az egyetemi polgároknak. Mindemellett kérjük, hogy az ilyenek intézkedésekről informálja az egyetem valamennyi szervezeti egységét, illetve az érdekképviseletei szerveit, és nem utolsó sorban az intézmény Szenátusát, ugyanis a HÖK által készítendő szerződéseket és ajánlatkéréseket nem tudjuk aktualizálni a személyi változásokkal. Köszönöm, ha ezeknek eleget tesz a továbbiakban.

Amennyiben „a távozó munkatársak pótlása minden esetben megtörténik” úgy szeretnék érdeklődni afelől, hogy hogyan lehetnek üres asztalok a Tanulmányi Osztályon, ahol hetekkel ezelőtt kollégák ültek. Kérdésem költői, a válasz egyértelmű: nem volt szükség pótlásra, mivel Ön ellenjegyzés hiányában a felmondási idő után gyakorlatilag megszüntetett az OTO-n a pozíciókat, gondolok itt elsősorban a pénzügyi referens munkakörére, ahol már most oktatók elégedetlenségéről hallunk. Más állítás az, hogy az OTO közeljövőben távozó kollégáinak pótlásáról gondoskodott, ezt mi nem is cáfoltuk semmilyen platformon, azonban a már távozott kollégák esetében is szíveskedjen hasonlóképpen cselekedni.

A fluktuációra vonatkozó megjegyzéshez kapcsolódó válaszomat egy, Winston Churchill, egykori angol miniszterelnök tollából származó idézettel kívánom kezdeni, idézem: „A statisztika arra való, hogy elfogadhatóvá tegye az eredménytelenséget.” Miért is kezdem ezzel a viszontválaszomat? Bizonyára Ön a válaszként írt nyilatkozatában nem állított valótlanságot, ilyet feltételezni részemről felelőtlenség, és meggondolatlan állítás lenne. Azonban fontosnak tartom, hogy egy terminust közös nevezőre hozzunk jelen témában; a „távozott kollégák” és „felmondott kollégák” véleményem szerint nem egymás szinonimái. Sok kolléga tölti jelenleg is felmondását az intézményben. Ha viszontválaszát a holnapi napon írná meg, akkor a 2024-ben távozottakról szóló adatok már változnának, sőt, ha ezt szombaton, akkor szintén. Mindamellett, hogy a 2023-as évben távozott 71 munkavállaló száma személyes véleményem szerint elfogadhatatlanul magas egy ekkora intézmény esetén, fontosnak tartom jelezni, hogy az Ön által megküldött 530 fős állomány az oktatókat és a Bartók Konzervatórium munkatársait és tanárait is tartalmazza. Kérem, hogy a tisztánlátás érdekében szíveskedjen rendelkezésemre bocsájtani azt, hogy 2023. 01. 01. és 2024. 03. 21. között hány egyetemi támogató területi és egyetemi oktató adta be felmondását. Szíveskedjen tájékoztatni arról is, hogy a felmondott munkavállalók között hány oktató van.

Február 26-án megküldött emailjét tisztelettel köszönöm, azonban bizonyára elkerülte az a fontos tény figyelmét, hogy a tárgyi közleményben publikált állításával ellentétben az említett írásra másnap, február 27-én részletesen válaszoltam, több adat helytelenségét firtatva. Ezen, általam tévesnek vélt állításokra reflektáló levelemre a mai napig (március 21.) sem személyesen, sem írásban nem jelzett vissza, ezért az egészséges intézményi kultúra alapvető elvei mentén gondolkodva úgy tartom, joggal hihettem azt, hogy Ön elzárkózik a párbeszédtől.

Úgy vélem, hogy éppen az ilyen – féligazságokat, illetve „szépítéseket tartalmazó – levelek, és utóéletük azok, amik feszültséget keltenek az intézmény körül, rontva a Zeneakadémia, mint munkahely „vonzóképességét”. Bízom benne, hogy az egyre inkább fogyatkozó „Kancellária csapata” az intézmény iránt folyamatosan hangoztatott aggódás és elköteleződés részeként ezt is átérzi. Biztosíthatom, hogy az Ön által sokszor említett „HÖK csapata” a továbbiakban is mindent megmozgat „siralmasnak” nem igazán nevezhető egyetemünkért.

Köszönöm írását, további szép estét kívánok!”

Németh Zoltán István

LFZE HÖK Elnök